IDÉN IS BALATON-ÁTÚSZÁS, EXTRA ÚJDONSÁGGAL!

IDÉN IS BALATON-ÁTÚSZÁS, EXTRA ÚJDONSÁGGAL!

A 38. Lidl Balaton-átúszás a járvány miatt módosított új időpontja augusztus 1, szombat. Az esemény hagyományos elemei nem változnak: a rajt Révfülöpön, a cél Balatonbogláron lesz és a táv 5.2km. Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4...

Elmarad a Poreci Öböl-átúszás

Elmarad a Poreci Öböl-átúszás

A szervezők az alábbi közlemény tették közzé, melyben olvasható, hogy a koronavírus miatt előreláthatólag nem kerül megrendezésre a magyarok által is kedvelt nyílt vízi erőpróba. Sajnálattal közöljük a hírt, hogy a Horvát hatóságok a járvány jelenlegi állapota miatt...

Július 30-án rajtol Balatonfüreden az 52. Kékszalag

Július 30-án rajtol Balatonfüreden az 52. Kékszalag

Új időpontban rendezik meg a koronavírus járvány miatt a Balaton vitorlás ünnepét. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetéseket követően úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag...

Június végén tartanák meg a Balaton-átúszást

Június végén tartanák meg a Balaton-átúszást

A tervek szerint június 27-én kerül sor a 38. Lidl Balaton-átúszásra, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg. A szervezők közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jelenlegi helyzetben nehéz...

Összegző beszámoló a 13. Balaton Szupermaraton 4 napjáról

Összegző beszámoló a 13. Balaton Szupermaraton 4 napjáról

Az idei Balaton Szupermaraton 2020. március 5. és március 8. között került megrendezésre. Népes mezőny gyűlt össze 4 napra a Balaton partján. Több szempontból is emlékezetes lesz ez a néhány nap. Március 5-én a verseny egy jubileumát ünnepeltük, ugyanis aznap volt az...

Közel háromezer indulót várnak az idei Balaton Szupermaratonra

Közel háromezer indulót várnak az idei Balaton Szupermaratonra

A csütörtökön induló erőpróba mezőnye négy nap alatt kerüli meg az ország legnagyobb tavát. A hagyományokhoz híven Siófokról rajtol el csütörtökön a 13. SPURI Balaton Szupermaraton, melynek mezőnye négy nap alatt kerüli meg az ország legnagyobb tavát. A szervezők...

Téli Balaton-átúszás – Az összes versenyző beért Tihanyba

Téli Balaton-átúszás – Az összes versenyző beért Tihanyba

Vasárnap első alkalommal rendezték meg a Téli Balaton-átúszást Szántód és Tihany között. Két négyfős váltócsapat és további 7 egyéni úszó vállalkozott arra, hogy az 5 Celsius-fokos vízben teljesíti az 1250 méteres távot. Nem tántorította el az úszókat a szemerkélő eső...

Borsodi és budapesti kis grundbirkózók vitték el a bajnoki címeket

Borsodi és budapesti kis grundbirkózók vitték el a bajnoki címeket

A legjobb kisiskolás grundbirkózók mérkőztek meg Pécsett a hétvégén a 2019/2020. tanévi Grundbirkózás Diákolimpia® Országos Döntőjén. A kétnapos eseményen a legkisebb: I-II. korosztályok keltek birokra, lányok és fiúk egyaránt, a diákolimpiai bajnoki címekért.  A...

Média partnereink:

               

              

 

 

 

Partnereink:

 

      

 

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.