Tizedik alkalommal rendezték meg Zalakaroson az országúti szakág egyik legnagyobb versenyét, a Mapei Tour de Zalakarost, ahol a szombati csapat időfutamon, és a vasárnapi három távon több mint másfél ezer kerékpáros vágott neki a Zalai dombságnak 127, 60 vagy 33 km-en.Verőfényes napsütés, de erőteljes szél köszöntötte Zalakarosra érkezőket június 17-én, szombaton, az idén debütáló Szabadics Ride Company Challenge elnevezésű céges csapat időfutam versenyen, ahol 4-5 fős csapatok mérték össze erejüket, 33 km-en. Az útvonal nagy része megegyezett a másnapi Karos Spa Kis-Balaton családi túrával, csak a tempóban mutatkozott elég jelentős különbség.A maratonosok mezőnyében a zalakarosi kötődésű Simon Péter haladt az élen, és végül a Campagnolo Zalakaros Maratonon a mezőny legjobbjaként, 3:09:20 alatt ért célba. A hölgyek abszolút versenyében a Speedway versenyzője, Tache Marike győzött.

A hangulatot fokozta, hogy a mezőnyben tekert a Mapei és a Teker egyesület vendégeként az igazi klasszikus-sztár, Andrea Tafi. Az 50 éves olasz bringás másfél évtizedes profi pályafutása során 8 profi győzelmet szerzett, közben 10 háromhetes körversenyen és 43 klasszikus egynaposon versenyzett.
A hétvége fénypontja a díjátadó utáni sorsolás volt, ahol a MAPEI Tour de Zalakaros indulói között kisorsoltak három értékes CTM kerékpárt, valamint wellnes hétvégéket a Karos Spa és az Art Hotel felajánlásából.

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.