Két hét múlva, július 22-én rajtol az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseménye, a 41. Lidl Balaton-átúszás. A szervezők idén is tízezret meghaladó indulót várnak a Balaton-partra, akik „megúszhatják” a klasszikus 5,2 km-es távot, a 2,6 km-es Féltávot, vagy teljesíthetik SUP-pal a Lidl Balaton-áthúzást.
Betelhet a 12 000 fős létszámlimit?
A Balaton-átúszás népszerűségére jellemző, hogy két héttel az esemény előtt az ország 920 településéről érkezett előnevezések száma meghaladta a 8600-at. Az unikális nyíltvízi úszóesemény nemcsak itthon, de határainkon túl is vonzó nyári program, a magyarok mellett 39 országból csaknem 400 külföldi úszó is tempózik majd a Balatonban július 22-én.
A nevezők 41%-a nő, ami azért figyelemre méltó, mert az első Balaton-átúszásokon mindössze 4% volt a hölgyek aránya, azaz mára megtízszereződött a szebbik nem részvétele.
Biztonságban lesznek a résztvevők?
A nagyvilágban is egyedülálló, hogy egy ilyen hatalmas és gyönyörű tavat, ekkora létszámú, biztonságos körülmények között megszervezett esemény keretében át lehessen úszni.
A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között az 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es Féltávot, vagy a SUP-os Áthúzást.
„A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a 130 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára.” – mondta Máth István versenyigazgató.
Kinek szól ez a kihívás?
A Lidl Balaton-átúszás kifejezetten amatőr úszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, amelyen az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75%-a vízbe lépéstől számítva 3:10 alatt célba ér.
Az 57:00 -ás férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58-as női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.
Az ország egyik legrégebbi –1979 óta megrendezésre kerülő– szabadidősport-eseményének történetében eddig 217 402 fő, összesen 1 130 490 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszások résztvevői háromszor tették meg a Föld-Hold távolságot.
Az elmúlt évek újdonsága a negyedik alkalommal meghirdetett 2,6 km-es Féltáv, amelyen idén célba ér a 3000. úszó. A 2 éves múltra visszatekintő SUP-os Balaton-áthúzás célkapujában pedig az 1000. evezősnek tapsolhat a közönség.
Az 5,2 km-es, vagy 2,6 km-es úszó távok, vagy az áthúzás megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán Strandon érnek célba, ahol számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország.
Jó idő lesz?
A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt 2 nappal -július 20-án csütörtökön délben- adnak tájékoztatást a rendezők.
Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 23., 29.,30., augusztus 5., 6.,12., 13.
További információk a 41. Lidl Balaton-átúszásról: