Budapestre került a IV. korcsoportos Diákolimpia Futsal aranyérem

A tizenkét legjobb iskolai futsalos csapat mérkőzött meg Zalaegerszegen a hétvégén a IV. korcsoportban, amelynek végén budapesti, szombathelyi és siófoki csapatok állhattak dobogóra.

A zalaegerszegi eseményt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Zala Megyei Diáksport Szövetség rendezte. A nevező csapatok létszáma ugyan még nem érte el a pandémia előttit, idén is közel 600 csapat nevezett be a versenyre 6732 tanulóval, a legtöbben Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből (61 és 51 csapattal). Az országos elődöntőkből 11 csapat kvalifikált a döntőre, és a rendező vármegyével együtt 12 csapat 120 diákkal vett részt a csúcseseményen. Érdekesség, hogy Budapest és Szombathely egyaránt 2-2 csapatot is tudott delegálni az országos döntőre. A felcsúti Endresz György Általános Iskola, amely az elmúlt 6 szezonban folyamatosan a dobogón végzett, szintén eljutott Zalaegerszegre. A megnyitón a város alpolgármestere, Gecse Péter, továbbá Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke vett részt.

A verseny a legmagasabb színvonalat képviselte, hiszen az egyes résztvevő iskolák többségében egy-egy labdarúgó akadémia hátterét adják, így a győztesek is a Honvéd utánpótlásának tagjai.

A 200-250 fős közönség buzdítása melletti fantasztikus hangulatú versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

I.

Budapest Gloriett Sportiskola és Általános Iskola

II.

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola

III.

Siófoki Beszédes József Általános Iskola

 Különdíjasok:

Legtechnikásabb játékos: Milicz Péter, Budapest Gloriett Sportiskola és Általános Iskola

Legjobb kapus: Matuza Máté, Siófoki Beszédes József Általános Iskola

Gólkirály: Lisóczki HunorIlosvay Levente Zoltán, Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium, Krone Niklas Maximilian, Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola

Bajnokcsapat testnevelője: Gálvölgyi István és Pisont István

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.