A Balaton-átúszás 42 éves múltra tekint vissza a hazai szabadidősport kultúrában, melyet 1979 óta évente szerveznek meg, ez idő alatt mindössze négyszer maradt el. Az esemény eddigi résztvevői több, mint 1 millió km-t úsztak! A komoly fizikai és lelki felkészülést igénylő esemény keretében tavaly 7705 fő teljesítette az 5,2 km-es távot, a 2,6 km-es Féltávnak 919 résztvevője volt.

Július 31-én 39. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az esemény szerdai felvezető sajtótájékoztatóján – amellyel egy időben el is indult a nevezés – elmondta, mindenkit az indulásra buzdít. Kifejtette, az, hogy 39. alkalommal rendezik meg az eseményt, magáért beszél, hiszen egyetlen rendezvény sem „élhet” ilyen hosszan, ha nincs meg a megfelelő tapasztalt, biztonság és célközönség, amit el szeretne érni. Hozzátette, a világjárvány negatív hatása sok ágazatot érintett, az egészség megőrzéséhez viszont a sport az egyetlen eszköz. Szabó Tünde kiemelte az úszók biztonságáért felelős, „páratlan látványt nyújtó”, több mint 100 vitorlásból, csónakból, hajóból álló láncot is.

Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság, hogy már SUP-pal is lehet teljesíteni a távot. Megjegyezte, tavaly a pandémia ellenére is több mint 8600-an vállaltak a kihívást, közülük ezren az első alkalommal rendezett féltávot teljesítettek, amire most is lesz lehetőség. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 1., 7., 8., 14. vagy 15. lehet.

Tőzsér Judit, a névadó szponzor vállalati kommunikációs cégvezetője elmondta, a Lidl kommunikációja a testmozgásra és az egészséges étkezésre buzdít, a Balaton-átúszásnál pedig semmi sem mutatja jobban ennek fontosságát.

Az eseményen elhangzott, hogy a résztvevők között többek között ott lesz az 1954-ben született Gurbán Béla, aki mind a 38 korábbi átúszáson részt vett, valamint az a győri gimnazista lány is, aki tavaly a kétszázezredik célba érkező volt.

Felidézték, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 141 éve 6 óra 40 perc alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot. Az eddigi 38 átúszás legjobb ideje a férfiaknál Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik.

Elhangzott még, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozatban összesen több mint 201 ezren teljesítették a távot, így egymillió fölött van a megtett kilométerek száma, vagyis háromszor tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand. A versenyen a jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvánnyal rendelkezők – és azok 18 év alatti gyermekeik, felügyeletük alatt -, valamint igazolt sportolók vehetnek részt.

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.