A IV. korcsoportos Futsal Diákolimpia országos döntőjének küzdelmeit rendezték meg a hétvégén Gyulán. A dobogós helyezéseket győri, felcsúti és debreceni iskolák szerezték meg.
A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezte. Az országos versenyre közel 750 csapat nevezett, a legaktívabbak a Pest (79 csapat), Borsod (73 csapat) és Szabolcs-Szatmár Bereg (59) megyei iskolák voltak. Az országos döntőbe pedig már csak a legjobb 12 csapat került, így összesen 120 fiú vett részt a háromnapos eseményen. A mérkőzéseket a gyulai Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, és a Göndöcs – Don Bosco Sportcsarnokban rendezték. A versenyre legnagyobb favoritként a többszörös győztes, illetve érmes felcsúti Endresz György Általános Iskola, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, illetve a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola csapatai érkeztek, viszont kiemelkedő Győr-Sopron-Moson és Szabolcs-Szatmár megye jelenléte, akik 2-2 csapattal is bekerültek a legjobb 12 közé.
A mérkőzések rengeteg izgalmat hoztak, pl. a Felcsúti Endresz György Általános Iskola és a Budapesti Gloriett Általános és Sportiskola között büntetőpárbajban dőlt el a döntőbe jutás. Ott a felcsútiak a Győri Labdarúgó Akadémia utánpótlás nevelő iskolájának csapatával szemben maradtak alul, így Győrbe került a kupa.
A hétvégi Futsal Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. |
Győri Fekete István Általános Iskola |
II. | Endresz György Általános Iskola, Felcsút |
III. | Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen |
Különdíjasok:
Legjobb mezőnyjátékos: Tóth Alex (Budapesti Gloriett Általános és Sportiskola)
Legjobb kapus: Erdélyi Benedek (Debreceni Szent József Általános Iskola és Gimnázium)
Gólkirályok: Vingler László, Tollár Imre (Győr) és Zsilák Mátyás (Gyula), 7 találattal
Bajnokcsapat testnevelője: Kovács Béla
A Diákolimpia® versenysorozatról általában
A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 16 MDSZ által rendezett és további 35 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 320 ezer nevező közül 35 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.
A Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.