Az idei évben kombinált versennyel várták a fogatosokat a Somogy megyei Lók-pusztára. A szervezők figyelembe vették, hogy ne csak technikás de látványos és egyben közönségcsalogató pálya készüljön. Idén, a korábbi évektől eltérően egy másfajta, úgy nevezett kombinált pályát hoztak létre, amit a versenyzők és a nézők egyaránt kedvelnek. A majálisi hangulathoz hozzájárult a sziporkázó kiegészítő programok is. Nagy sikert aratott a Pusztai ötös bemutatója, de a gyerekek sem maradtak szórakozás nélkül, hiszen nyúl és malacfogó versennyel lepték meg őket a szervezők.

 A derbin a kezdők és több éves tapasztalattal rendelkezők is megméretették magukat, de a több országos versenyt is megjárt lovasok szereplése igazi élményt nyújtott a több ezer néző számára. A gyönyörű időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a hat megyéből érkező 25 fogat rendkívül szoros és színvonalas futamokban mérje össze ügyességét. Csupán egy – egy másodperc választotta el a dobogós helyezetteket, jelezvén ma már a Marcali Derbi, a Dunántúl egyik kiemelkedő eseményévé nőtte ki magát. Az eseményről készített összefoglalót a SPORT1 TV csatornáin tekinthetik meg nézőink. Az első vetítésre május 7-én délelőtt 11 órakor kerül sor a SPORT1-en!

A X. Marcali Derbi végeredménye:

1.Lebics István Zalalövő 111.05
2.Paia Béla Zalalövő 112.97
3.Hartman JánosZsolt Balatonlelle-Kishegyi LK 113.61
4.Kalamár Richárd Beremendi Épitők SK 114.42
5.Semjén Attila Mezőszilasi LSE 121.61
6.Völgyesi Balázs Veszprémi LE 141.75

További képek facebook oldalunkon!

Share This