2022-ben ünnepli 15. jubileumi évfordulóját a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros fesztivál, melynek ismertetésére rendhagyó bringás sajtótájékoztatót szervezetek.

A sajtó tájékoztatón rész vett: Jankovics Ferenc, a MAPEI Tour de Zalakaros főszervezője Czimondor Nándor, Zalakaros Város alpolgármestere, Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója, Markovich Béla, a MAPEI Kft. ügyvezetője, Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke, Karádi Szabolcs a rendezvény támogatója és  Üsztöke Botond a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke. Az eseményről hamarosan videós összefoglalóval is jelentkezünk.

Jubilál a MAPEI Tour de Zalakaros: Három millió forintnyi nyeremény, egy új hegy és egy új verseny 2022-ben!

2022-ben ünnepli 15. jubileumi évfordulóját a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros fesztivál, melyre szeptember 23-25. között, majd egy idén debütáló, új versenyszámmal október 1-én kerül sor a Zala megyei fürdővárosban és környékén.

A kísérőprogramokkal tarkított, egész hétvégét felölelő szeptemberi versenyhétvégén öt különböző futamban próbálhatják ki magukat a résztvevők: céges csapatverseny, gyerekverseny, családi bringatúra, országúti teljesítménytúra és országúti maraton. Emellett a MAPEI Tour de Zalakaros idén új terepre evez, 2022. október 1-én Karoscross néven rendezik meg a feltörekvő kerékpáros szakág hazai szezonnyitó versenyét.

“15 év elteltével a célunk továbbra is a bővítés és fejlesztés.  2023-ban már azt szeretnénk, hogy ne egy, hanem két teljes hétvégét töltsünk meg kerékpáros programokkal. Ennek első lépése, hogy 2022-ben megrendezzük az országos cyclo-cross szezonnyitót, mellyel pályáztunk a Magyar Kupa sorozatba való bekerülésre is. Ez a szakág egyre népszerűbb Magyarországon is, mely nagyban köszönhető Vas Kata Blanka élsportoló fantasztikus nemzetközi eredményeinek. A MAPEI Tour de Zalakaros országútis résztvevői közül sokan rendelkeznek olyan kerékpárral is, mely alkalmas egy cross versenyen való részvételre, valamint a Karos Korzó körüli park is tökéletes helyszín egy ilyen futamhoz, ezért úgy gondoltuk, belevágunk! 2023-ban szeretnénk ezt a versenyt már nemzetközi cross versenyként megrendezni és a hétvége vasárnapját majd egy gravel versennyel is feltölteni. Ezzel a koncepcióval, a MAPEI Tour de Zalakaros folytatását képező második eseményhétvégén új célcsoportokat érhetünk el, olyanokat, akik inkább a terepi kerékpározást részesítik előnyben. Emellett szeretnénk azokat az új partnereket is bevonni és kiszolgálni, akiknek az első eseményhétvégén esetleg már nem tudunk megfelelő teret és megjelenést biztosítani. A teljes második versenyhétvége (az elsőhöz hasonlóan) pedig tovább növeli majd a turisztikai utószezonban a vendégéjszakák számát a térségben”- fogalmazott Jankovics Ferenc, az esemény főszervezője.

A MAPEI Tour de Zalakaros jubileumi kiadás természetesen több újdonságot is tartogat. Már megvásárolható az egyedi dizájnnal és színvilággal készült jubileumi ruházati kollekció, valamint a résztvevők jubileumi pólót vagy érmet is kapnak a rajtcsomag részeként.

A leghosszabb táv, azaz az országúti maraton pedig egy újabb ikonikus emelkedővel bővül. A maraton két legismertebb hegye, a gelsei és a börzöncei meredekek mellett 2022-ben egy új “gyilkos”, a nagyradai Cézár emelkedő is bekerül a pályába, ráadásul nem sokkal a befutó előtt. Az 1.200 méter hosszú, átlagban 12 % meredekségű hegyet a maratonozókon kívül a  60 km-es országúti teljesítménytúra résztvevői is teljesíteni fogják.

A különböző futamok széleskörű kategóriánkénti díjazásába a nyereményként elérhető termékek összértéke meghaladja a hárommillió forintot. A tombola fődíja egy 1.000.000 Forint értékű GIANT TCR ADVANCED DISC 1 KOM országúti kerékpár lesz.

Mindkét hétvége futamainak résztvevői az év végéig felhasználható fürdőbelépőre válnak jogosulttá, s megmártózhatnak a Zalakarosi Fürdő ikonikus 2000 méter mélyről feltörő gyógyító vizében. A Zalakarosi Fürdő a Balaton régió legnagyobb és legtöbb attrakcióját felsorakoztató gyermekbarát komplexuma, ahol csúszdapark, játszóház, vízi gyermekvilág várja a családokat. A nagyobb gyerekek és az izgalmakat kereső felnőttek számára az Adrenalin Csúszdapark kínál 400 méternyi csúszdaélményt, szabadeséssel, vadvízi kalandokkal, örvénnyel.

Részletes program:

  • szeptember 24. (szombat) Szabadics Ride – Company Challenge céges csapatverseny
  • szeptember 24. (szombat) Nilfisk INGYENES Gyerekverseny
  • szeptember 25. (vasárnap) Spirit Auto – Škoda Országúti Maraton
  • szeptember 25. (vasárnap) Villtek Teljesítménytúra
  • szeptember 25. (vasárnap) Karos Spa Kis-Balaton Családi Bringatúra
  • október 1. (szobat): Karoscross – Cyclo-cross országos szezonnyitó 

Online jelentkezés és minden további információ a  futamokról:

MAPEI TOUR DE ZALAKAROS – A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

Tizenöt évvel ezelőtt Jankovics Ferenc, a rendezvény főszervezője az élsportolóként, profi edzőként, majd a kerékpáros turizmusban eltöltött évek tudásával álmodott meg egy nagy nemzetközi kerékpáros maratont Zalakaroson. Ez volt a MAPEI Tour de Zalakaros alapkoncepciója, mely mára a Kis-Balaton desztinációhoz kötődő legfontosabb kerékpáros turisztikai termék lett.

Az első rendezvényen még alig száz bringás vett részt. A kezdetekkor a verseny kimondottan Zalakarosra és közvetlen környezetére szorítkozott, könnyű, lankás utakon haladva, mely útvonal bármely résztvevő számára könnyen teljesíthető lehetett. A futamok száma, a táv és az emelkedők évről-évre gyarapodtak, ahogyan az indulók száma is.

Az elmúlt öt évben elértük, hogy az értékelések szerint Magyarországon a legszínvonalasabb és résztvevők létszámában is a legnagyobb rendezvénnyé nőtte ki magát a MAPEI Tour de Zalakaros, és megérett a nemzetközi porondra való kilépésre, amiért aktívan dolgozunk.

2015-ben a MAPEI Kft. építőipari vállalat főtámogatóként lépett a kezdeményezés élére. A MAPEI a nemzetközi kerékpársport egyik legnagyobb támogatója volt (a MAPEI Quick Step kiemelkedő csapatában szerepelt a magyar Bodrogi László is). Onnantól kezdve a rendezvény rendkívül gyors és látványos fejlődési pályára lépett.

2017-ben a Szabadics Zrt. építőipari vállalat a szombati nap főtámogatójává vált, ezzel többnapossá fejlesztve a rendezvényt. Gondozásában az addig egyéni versenyszámokból álló portfólió céges csapatversenyszámmal bővült.

MAPEI TOUR DE ZALAKAROS STATISZTIKA

A kezdetben alig száz fős, helyi jelentőségű esemény a résztvevői létszámot tekintve fokozatos növekedést mutatott, majd bekövetkezett az áttörés: 2017-ről (kb. 1.300 fő) 2018-ra (kb. 2.500 fő) megduplázódott a versenyzők száma, valamint a felmérések szerint a rendezvény a résztvevők és kísérőik összesített létszámát tekintve mintegy 5-6.000 embert vonzott Zalakarosra.

A 2020. évi COVID-19 világjárvány sújtotta évben – amikor akadályoztatott volt a nemzetközi résztvevők megérkezése, valamint érezhető volt a bizonytalanság a hazai résztvevők megérkezése tekintetében is – döbbenetes eredménnyel, mintegy 1.400 fős résztvevői létszámmal zárult a rendezvény, ami különösen kiemelkedő adat arra tekintettel, hogy számos hazai sportrendezvény elmaradt vagy alacsony létszámmal valósult meg. Így különösen kiemelkedő eredmény, hogy 2020. évi rendezvényünket több hazai kerékpáros szaklap Magyarország legszínvonalasabb kerékpáros rendezvényének minősítette. A rendezvény fejlődése nem torpant meg a nehéz időkben sem, 2021-ben ismét növekvő létszámmal, 1.700 fővel folytatta útját.

 

ÚJ KÖNTÖSBEN A MAPEI TOUR DE ZALAKAROS

  1. évben rendkívüli lehetőségként szolgált a rendezvénynek, amikor a gyógy- és termálvizéről híres turisztikai központ, Zalakaros megnyitotta új rendezvényterét és látogatóközpontját (Karos Korzó). A csaknem 3000 fő befogadására alkalmas új zalakarosi rendezvénytéren kialakítottak egy látogatóközpontot, óriás színpadot, streetfood bisztrósort, szökőkutat, térkővel borított sétányt és parkolót.

Az európai színvonalú, zöldövezetes, rekreációs célt szolgáló városszívben a rendezvény minden szolgáltatása (regisztráció, kiállítói expo, rajt-cél, eredményhirdetés) egy helyre került. A modern, vendégcsalogató környezet nagyban hozzájárul nem csak a versenyszámok látványos lebonyolításához, hanem a színes kísérőprogramok megszervezéséhez is. A körkörös Karos Korzó sétálóutcában kialakítandó kerékpáros mini expo Magyarországon hiánypótló, igazi kerékpáros forgatagot varázsol a fürdővizéről híres üdülőváros szívébe.

A további kényelmi funkciókat tekintve a rendezvényközpont mellett közvetlenül több száz autót lehetséges parkoltatni, így akár gyalog, akár kerékpárral azonnal elérhető volt minden létesítmény. A családtagokra is gondoltak a zalakarosiak, a park területét felnőtt fitnesz eszközökkel, új játszótéri elemekkel, valamint futópályával bővítették. Ráadásul az egyik közönségkedvenc számot, a szombat délutáni gyerekversenyt is az új központ parkjában kerül megrendezésre, így tényleg mindent egy helyre hoztunk a versenyhétvégére.

 

MAPEI TOUR DE ZALAKAROS TÁMOGATÓI KÖRE

Tisztelettel köszönetet mondunk a rendezvény stabil támogatói körének, akik a verseny mind jobbá tételében kiemelkedő szerepet vállalnak.

  • Zalakaros Város – a rendezvény főtámogatója, házigazdája, befogadó települése
  • Zalakarosi Fürdő – a rendezvény főtámogatója, házigazdája, befogadó szervezete
  • Karos Korzó – a rendezvény helyszíne, befogadó létesítménye
  • MAPEI – a MAPEI Tour de Zalakaros rendezvény névadója és főtámogatója
  • Szabadics Zrt. – a szombati céges csapatverseny, a Szabadics Ride Company Challenge főtámogatója
  • Nilfisk – a szombati gyerekverseny névadó támogatója
  • Spirit Auto – Škoda – a vasárnapi országúti maraton névadó támogatója
  • Villtek Zrt. – a vasárnapi középtávú teljesítménytúra névadó támogatója
  • Hotel Karos Spa – a vasárnapi rövidtávú családi bringatúra névadó támogatója, a rendezvény első támogatója
  • Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány – kiemelt turisztikai támogató
  • Giant – technikai főtámogató
  • 575
  • Art Hotel
  • Bemer
  • Bianchi
  • Casco
  • Dreher
  • Force
  • Hidrofilt
  • High5
  • Kódguru
  • KTM
  • Macchiato Caffe & Lounge
  • Magyar Kerékpáros Szövetség
  • MenDan Magic Spa & Wellness Hotel
  • Muc-Off
  • Olimpiai Ötpróba
  • Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel
  • Rudy Project
  • Segreto
  • Teker Sportiroda
  • Termál Út Kis-Balaton Kerékpáros Egyesület
  • Trucillo
  • wahoo
  • Yanko’s Bike Kerékpárszaküzlet és Szerviz
  • Zobori Élmény Park

 

YouTube
YouTube
WhatsApp