Röplabdában kecskeméti fiúk és gödöllői lányok, kézilabdában pedig veszprémi fiúk és fonyódi lányok vitték haza a kupát

Két sportágban is országos döntőt rendeztünk a középiskolásoknak a hétvégén: a Röplabda Diákolimpia® Országos Döntőre Békéscsabán, a Kézilabda Országos Döntőre Balatonfüreden került sor.

A tornákat a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Békés Megyei Diáksport Egyesület (röplabda) és a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület (kézilabda) szervezték. A versenyeket csütörtökön Békéscsabán Szarvas Péter polgármester és Együd-Máthé Vivien, az MDSZ Területi Szolgáltatási Osztályvezetője, Balatonfüreden Hári Lenke alpolgármester és dr. Molnár László, az MDSZ stratégiai igazgatója nyitották meg. A kézilabda döntő 8-8 lány- és fiúcsapata több mint 200 nevező csapatból került ki. Kiemelendő Somogy megye – és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia – hangsúlya, ahonnan 2 fiú és 2 lánycsapat is kvalifikálni tudta magát a legjobbak közé. A Balatonfüredi Szabadidő- és Konferenciaközpontban, valamint az Eötvös Lóránd Általános Iskola sportcsarnokában nyitott kapus mérkőzéseket tudtak rendezni. Röplabdában a létesítmények adottságai miatt sajnos zárt kapuk mögött zajlott a verseny az újonnan átadott BRSE Akadémián, és a Vásárhelyi Pál Szakgimnázium tornatermében. Az összesen 160 nevező csapatból a 7 döntős fiúcsapat közé Kecskemétről és Szolnokról is 2-2 iskola került be, a 7 lánycsapat közé pedig a főváros tudott 2 iskolát delegálni.

A Balaton-parti, magas nézőszámot hozó kézilabda meccseken idén kifejezetten szoros eredmények születtek, több esetben büntetődobással dőlt el a továbbjutás. A játékosok között megtalálhattuk a legrangosabb kézilabda akadémiák tanulóit is, többek között a veszprémi Lukács Pétert, aki a Veszprém felnőtt kézilabda csapatában már BL-mérkőzéseken is bevetésre került. A fiúknál újra a két évvel ezelőtti Veszprém-Balatonfüred döntő zajlott, de amíg korábban a füredieké lett a bajnoki cím, most a veszprémiek diadalmaskodtak. Lányoknál megvédte bajnoki címét a fonyódi Mátyás Király Gimnázium. Békéscsabán a zárt kapus lebonyolítást a vasárnapi döntők élő közvetítés segítette, amely visszanézhető a Diákolimpia Facebook oldalán az eseménynél: https://www.facebook.com/events/645589393555792/?active_tab=discussion. A fiú döntőben végül a kecskeméti Bolyai győzte le a kaposvári Munkácsyt, lányoknál pedig a hazaiakat győzte le a Gödöllői Török Ignác Gimnázium csapata.

A hétvégi Kézilabda és Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

Röplabda fiúk:

I. Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
II. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
III. Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum

Legjobb támadó: Fenyvesi Barnabás (Kaposvár)

Legjobb előkészítő: Török Soma (Bolyai)

Legtechnikásabb játékos: Bogdán Bence (Bolyai)

Legjobb testnevelő, felkészítő: Szabó Tamás (Bolyai) 

Röplabda lányok:

I. Gödöllői Török Ignác Gimnázium
II. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
III. Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Legjobb támadó: Ratkai Panna (Gödöllő)

Legjobb előkészítő: Sorompó Kinga (Gödöllő)

Legtechnikásabb játékos: Radnai Lili (Békéscsaba)

Legjobb hazai játékos: Radnai Luca (Békéscsaba)

Legjobb testnevelő, felkészítő: Wirnhardt Oszkár 

Kézilabda fiúk:

I. Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium, Veszprém
II. Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred
III. Tatabányai SZC Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Legjobb kapus:Lovistyek László, Balatonfüred
  • Gólkirály:Mátyás Balázs, Gyöngyös
  • Legtechnikásabb játékos:Bodnár Ádám, Tatabánya
  • Legjobb testnevelő/felkészítő: Gulyás Péter, Veszprém

Kézilabda lányok: 

I. Mátyás Király Gimnázium, Fonyód
II. Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
III. Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium Székhely
  • Legjobb kapus:Bartók Dorina, Dunaújváros
  • Gólkirálynő:Pődör Blanka, Szombathely
  • Legtechnikásabb játékos:Csata Panna, Fonyód
  • Bajnokcsapat testnevelője:Dr. Woth Péter, Fonyód 

A Diákolimpia® versenysorozatról általában

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett és további 48 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 320 ezer nevező közül 35 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

YouTube
YouTube
WhatsApp