Hetvenhat éves korában elhunyt Bartsch János sportszervező.

Németországban, egy amerikai hadifogolytáborban született Bartsch János.

A család hazatérte után Marcali-Boronkán gyerekeskedett, majd innen került Székesfehérvárra, akkori nevén, a Ságvári Endre Gépipari Technikumba. Középiskolás éveiben, a város másodosztályú kosárlabda csapatában a VT Vasasban játszott. A technikum befejezése után, Székesfehérváron kezdett dolgozni , majd ismét Marcaliba tért vissza, ahol először a járási, majd Kaposvárra költözése után, a megyei sportirányításban dolgozott.

A Mozdulj Balaton szabadidős eseménysorozat szülőatyjával számos sporteseményen találkozott stábunk is. A programigazgatója méltósággal viselt, súlyos betegség után 2021. március 2-án hunyt el.

YouTube
YouTube
WhatsApp