Különleges eseménynek lesz házigazdája Balatonszemes, ahol harmadik alkalommal rendezik meg a Balaton-parti Futónap elnevezésű futófesztivált. Különlegessége abból ered, hogy a szervezők a futónap útvonalát úgy jelölték ki, hogy az minél közelebb legyen a Balaton partjához. Az indulók 2019. szeptember 21-én a balatonszemesi Strand és Élményfürdő mellől rajtolnak majd el. A futónap megrendezése az egyesület tagjainak ötlete alapján született meg, és elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy megmutassák a nagyközönségnek azt a csodát, amit ők nap, mint nap átélnek, amikor közvetlenül a Balaton parton róják a kilométereket. Az előző évek résztvevőinek értékelések alapján, méltán nevezhetjük a Balaton 5 csillagos futóversenyének

„Elköteleztük magunkat amellett, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük a szabadban való futást, ezért az eseményt 2017-ben hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg” – ezt már Benedek Balázs mondta, a Balaton Futó és Szabadidő Egyesület elnöke, a Balaton-parti Futónap egyik főszervezője. Majd hozzátette: „Célunk, hogy az eseményre ellátogató sportoló ne egy versenyen érezze magát, hanem sokkal inkább igazi örömfutásban legyen része, éppen ezért igyekszünk igazi fesztivál hangulatot teremteni majd a futónap alatt, a fantasztikus környezet és a jó társaság biztosan garantált lesz! A rendezvényen megjelennek majd neves sportolók mint pl: Szebeni Endre 29X-os ironman .”
A futónapra az előzetes érdeklődést jól jelzi, hogy már eddig több mint hatszáz nevezés érkezett, ami a sűrű futónaptárra nézve kiemelkedően jó eredménynek tekinthető. Ez azt jelzi, hogy a szervezők jól ismerték fel, hogy manapság már nagyon fontos a sportolók számára a megfelelő minőségű helyszín kiválasztása. Az előzetes nevezések alapján az ország minden részéről várják a futókat, akik összesen három távon (3,5 km, 5,5 km, 10,5 km, 21,1 km) tehetik próbára tudásukat, így mindenki megtalálja az edzettségének megfelelőt, a rendezők a gyerekekre külön fókuszálnak majd azzal, hogy részükre gyerektávot (3,5 km) jelölnek ki és a legkisebbeknek egy ovis futamot indítanak. Minden indulónak rajtcsomaggal és egyedi befutóéremmel készülnek, de ezen felül értékes különdíjak, és kupák is gazdára találnak majd.
Az online nevezés még 2019. szeptember 15-ig zajlik, de a helyszínen már nem lehet nevezni, erről és más hasznos bővebb információt az egyesület honlapján (www.bfsze.hu) találnak az érdeklődők.

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.