Június 29-én 37. alkalommal rajtol az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport eseménye, a Lidl Balaton-átúszás. A szervezők idén is közel tízezer indulót várnak a Balaton-partra, hogy az úszók biztonságos körülmények között tegyék meg a Révfülöp – Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot.

Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői június 29-én rajtolhatnak el Révfülöpről, hogy teljesítsék az ország legnépszerűbb nyíltvízi úszó eseményét. „A rendezvény egyik célja pont az, hogy összehozzon fiatalt, időset, gyermeket vagy felnőttet, és a közös sportolás ,a közös úszás örömét tudja nyújtani mindenki számára. Hiszen akik egy ilyen távot teljesítenek, ők mindannyian példaképek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a sportot a mozgás-gazdag életmódot tovább tudjuk népszerűsíteni, hiszen jól tudjuk, hogy egyetlen eszköz van a kezünkben, hogy megőrizhessük és megtarthassuk egészségünket, az nem más, mint a sport.” – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Máth István versenyigazgató kiemelte: „A sportesemény biztonságát ezúttal is közel 150 vitorlásból, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó felügyeli, amely mellett cirkáló vízirendőrök és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára. Az esemény népszerűségére jellemző, hogy több, mint 1100 hazai településről várunk úszókat. Tavaly a teljesítők  több mint 1/3-a nő volt,  míg az első 1979-ben megrendezett Balaton-átúszáson mindössze 4% volt a hölgyek aránya. 1979 óta 184 278 fő, összesen 951 688 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői két és félszer tették meg a Föld-Hold távolságot.”

A 37. Lidl Balaton-átúszásra az előregisztráció az online felületen már javában zajlik, azonban a helyszínen is lesz lehetőség nevezésre. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi, vagy helyszíni orvosi vizsgálat.

Az 5,2 kilométeres táv megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán strandon érnek partot, ahol számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország. „Vállalatunk elkötelezett a tudatos táplálkozás aktív előmozdítása iránt. Az esemény névadójaként a családok számára szeretnénk példát mutatni, ezért a 37. Lidl Balaton-átúszásra is olyan programokkal készülünk, amelyek edukációs módon hívják fel a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára.” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A Balaton-átúszás ma már jóval több mint egyszerű próbatétel. Idővel életformává válik és a rendszeres felkészülés miatt nagy szerepe van az egészségmegőrzésben. A verseny nagykövete Kovács Kokó István világ- és olimpiai ökölvívó immár negyedik alkalommal vág neki a „magyar tengert” átszelő ikonikus sporteseménynek. „Örömmel fogadtam a Lidl Magyarország felkérését, hiszen közös a célunk , minél több emberhez eljuttatni a sportos és egészséges életmód üzenetet. Mindezeken felül a 37. Lidl Balaton-átúszás nem célverseny, hanem kikapcsolódás számomra. Több tízezer emberrel teljesíteni az 5200 méteres távot különleges motiváló közösségi élmény.” – mondta Kovács Kokó István.

 

YouTube
YouTube
WhatsApp