Március 24-én, vasárnap az utolsó napjához ért a 12. Spuri Balaton Szupermaraton. A négynapos Balaton-kerülő versenyszám és a kétnapos FélBalaton Szupermaraton egyéni, páros és csapatos indulói ma reggel, a balatonfüredi Tagore sétányról már azzal a szándékkal és reménnyel rajtolhattak el, hogy 51,3 kilométer lefutása után a tempónak megfelelő idő múlva sikeresen célba érnek Siófokon, és ezzel teljesítik a négynapos tókerülő vagy a kétnapos felező kihívást.

Az esemény négy napján 9 versenyszámban 26 nemzet 2680 futója állt rajthoz.

A mezőny 3 etapban rajtolt el a sétány torkolatától. Az egyéni indulók rajtjánál Barát Gabriella, a BSI e-edzésprogramját jegyző edzőnő kezében szólalt meg a rajtduda. Számos résztvevő az ő edzésterve alapján készült fel a Balaton Szupermaratonra. A párosok és váltócsapatok ma fél órával később eredhettek az egyéni versenyzők után. A napi penzumot, vagyis az 51,3 kilométeres távot a párosok és a 3 vagy 4 fős csapatok ma is 3 szakaszt egymás között felosztva teljesíthették. A váltóhelyek 16,2 kilométer után Balatonalmádiban, valamint 36,3 kilométer után Balatonakarattyán várták a jelképes stafétaátadásra készülő csapattagokat. 

Az útvonal egyik legszebb része a maratoni pont volt, a 51,3 kilométer 42195. métere ugyanis az akarattyai magas partra esett, a csodás panorámát nyújtó ponton akár a siófoki célra is ráláthattak a futók.

A mezőnyt – ahogy 12 éve mindig – ma is végig kísérte motoron Kocsis Árpád versenyigazgató – meg a napsütés. Bár a tegnapi 20C fokos meleg nem tért vissza délutánra sem, a tavaszi idő a negyedik napon is kitartott.

A Spuri Balaton Szupermaratont a férfiak versenyében Beda Szabolcs, a női mezőnyben pedig Cseke Lilla nyerte. Mindketten mind a négy napon megnyerték az aznapi abszolút versenyt, így mindketten magabiztosan, nagy fölénnyel vághattak neki az utolsó napi versenynek. 

A kétnapos FélBalaton Szupermaraton legjobb női versenyzője Maráz Zsuzsanna lett, a férfiak versenyét pedig Margull Dániel nyerte. Szintúgy mindketten megnyerték a betétszám szombati és vasárnapi versenynapját is, így kérdés nélküli győzelmet arattak.A Spuri Balaton Szupermaraton siófoki céljába vasárnap délután órákon keresztül érkeztek a futók, ki-ki maga, ki pedig párja vagy csapata közös örömére. A legjobbakat ünnepályes eredményhirdetés keretében életkori kategóriánkénti szerinti bontásban kupával díjazta a BSI.

Az összetett verseny eredményei:
Balaton Szupermaraton (4 nap) egyéni NŐK:
1. Cseke Lilla – 15:17:02
2. Petra Hurtig – 15:59:07
3. Kóródi Ágnes – 16:30:45

Balaton Szupermaraton (4 nap) egyéni FÉRFIAK:
1. Beda Szabolcs – 13:32:50
2. Szőcs Előd – 15:04:30
3. Peyer Zoltán – 15:21:37

FélBalaton Szupermaraton (2 nap) egyéni NŐK:
1. Maráz Zsuzsanna – 7:41:31
2. Horváth Csilla – 8:11:41
3. Vándor Nóra – 8:54:57

FélBalaton Szupermaraton (2 nap) egyéni FÉRIAK:
1. Margull Dániel – 6:46:49
2. Bellus Áron – 7:13:11
3. Mészáros Roland – 7:14:39

A váltó- és kategóriaeredmények ITT találhatók.

A Spuri Balaton Szupermaraton futókígyója 2020-ban mácius 5-8. között kerüli meg a tavat, a szervező Budapest Sportiroda szeretettel vár minden futót!

YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
WhatsApp
balasport.hu
Adatvédelmi állásfoglalás

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során:

  • az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,
  • az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,
  • megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk az adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a jogtalan hozzáférést, megváltoztatást vagy terjesztést megakadályozzuk.

Adatvédelmi irányelvek:

A balasport.hu kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a kapos.hu felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

A balasport.hu kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.