53 óra és 46 perc alatt tette meg a Balatonkenese és Keszthely közötti 80 kilométeres távot Zimány András, aki magát egy átlagosan úszni tudó, ám nagyon szerető embernek nevezi. A négynapos kaland során a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának egyik hajója kísérte. 

Megcsináltam! Egy régi álom, illetve 3 év munkájának gyümölcse érett be 2018 augusztus 9.-én, Keszthelyen – idézi az úszót a  Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának honlapja. De mit jelent valójában egy Balaton-átúszás hosszában felkészülés és teljesítés?
2015-ben az orvos szólt, hogy kezdjek magammal valamit, mert kezd tönkremenni az egészségem. Persze-persze, válaszoltam gépiesen, de akkor valami bevillant. Tíz év mozdulatlanság után végre ismét elkezdtem egy felkészülést, majd el is mentem egy hagyományos Balaton-átúszásra. Rákaptam a sportolókról szóló cikkekre, majd egy nálam idősebb hosszútávúszó elképesztő teljesítményei rávilágítottak: nincs lehetetlen. Én csak a Balatont akarom végigúszni, de tíz éve halogattam a megvalósításhoz szükséges edzések megkezdését.

Magam sem tudhattam, mi fog belőle kijönni, de így, ötven évesen, úszni átlagosan tudó, de azt nagyon szerető emberként végre tudtam, mit akarok. Nem mindenki volt biztos abban, hogy normális vagyok. Ráadásul, nem véletlenül, el is kezdtem világgá kürtölni az őrültségnek tűnő célt. Tudtam, hogy ha ezt teszem, nem fogom elengedni az álmot a nehéz időszakokban sem.

A teljes beszámoló és további képek a VMSZ honlapján olvasható.

YouTube
YouTube
WhatsApp